2013. február 18., hétfő

Sajnáljuk!

Sajnos ezen a héten se tudunk új részt felrakni, mert ezen a héten lesznek a szóbelik, de megpróbálunk minél hamarabb egy átlagosnál hosszabb részt.
Ezt már láttátok? Ha még nem akkor mindenképpen nézzétek meg mert nagyon jó. 
 Itt az első rész(magyar felirattal):
És a második:
Addig is vigyázzatok magatokra és szurkoljatok nekünk!
És ne feledjétek, már csak 3 napot kell várni a One way or another megjelenéséhez.



2013. február 10., vasárnap

Köszönjük! :)

Kedves olvasóink!
 










Nagyon köszönjük a több mint 2000 oldalmegjelenítést!













 Szeretünk titeket! <3
Brigi, Eszti és Heni


































2013. február 3., vasárnap

48. fejezet by:Eszti

Kedves olvasóink!
Az találtuk ki az 50. rész megünneplésére, hogy ha szeretnétek írjatok komiba szavakat (bármilyet xD) és mi azokat fel fogjuk használni a részhez.
A szavazásról se feledkezzetek meg, kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre. 

*Sam szemszöge*
















A torta sütése elég sokáig elhúzódott, így körülbelül fél 2 után fejeztük be, de még lehetett volna így is tökéletesíteni. Igaz amennyi kávét megittunk közben, hogy nehogy kihagyjunk valamit nem hiszem,hogy hamar aludni fogunk, de mi meg próbáltuk...   

*Ash szemszöge*

Reggel mindenki viszonylag korán kelt (kivéve Lou). Kivittük a nappaliba tegnapi remekművünket, az ajándékokat és így vártunk Louis-t. Mikor már vagy fél órája vártuk, hogy lejöjjön, úgy döntöttem, hogy felmegyek és felkeltem.
-Na jó srácok, én felmegyek és felkeltem, mert ma még más dolgunk is van.
-Várj! - kiáltott utánam Harry - Én akarom ébreszteni.
-Akkor menj te, de azért kedvesen. Mégis csak szülinapos - szóltam utána, de ezt már valószínűleg nem hallotta.
Pár perccel később egy óriási Jó reggelt kiáltást hallottunk.

-Asszem hatásos volt az ébresztés - jött le Harry a lépcsőn, mint aki jól végezte dolgát.

*Louis szemszöge*

9 óra körül keltem fel. Rendbe szedtem magam és kicsit kómás fejjel lementem a többiekhez.
-Boldog szülinapot Louis! - mondták egyszerre mikor leértem.

Mindenkinek megköszöntem egyesével majd megkaptam az ajándékokat.
-Emberek, lassan menni kéne kéne készülődni. Ebédre azért illene odaérni - mondta Brooke miután már 1 órája beszélgettünk.
Mindenki elment öltözni. Nekünk fiúknak egész gyorsan ment, de a csajok elég sokat szarakodtak. Megérte az  a rengeteg idő amit az öltözésre szántak, mert gyönyörűek voltak.
Ash ruhája: (by:  Heni)

Kim ruhája: (by: Heni)

Sam ruhája: (by: Heni)

Dani ruhája: (by: Heni)

Brooke ruhája: (by: Heni)


Végül mikor mindenki kész volt elindultunk, hogy mindenki a saját családjánál ünnepeljen.
Kb. 1,5 óra utazás után meg is érkeztem Doncasterbe. 
Már nagyon   vártam, hogy végre lássam a családomat.
Mikor beléptem az ajtón Daisy és Phoebe rögtön a nyakamba ugrottak.
-Sziasztok! - köszöntem mikor az ikrek letaktam.
-Szia bátyó! Jó, hogy újra itthon vagy. Ja és boldog szülinapot! - jött le Lottie köszönni.
-Jajj de jó, hogy végre megérkeztél! Hogy vagy? Mi újság veletek? A többiek jól vannak? - bombázott anya a kérdéseivel.
-Üljünk le és mindenről mesélek - vetettem fel az ötletet.
Bementem a nappaliba, de a többiek furcsa módon nem jöttek utánam. Nem nagyon zavartattam magam, leültem a kanapéra és írtam egy sms-t Ash-nek, hogy megérkeztem. 5 perc várakozás után úgy gondoltam megkeresem eltűnt családtagjaimat. Nem jutottam messzire, mert épp akkor jöttek be a nappaliba.
-Boldog szülinapot! - mondták egyszerre.
Legelsőnek Felicit jött oda hozzám egy tortával a kezében. Két puszi után odaadta a répatortát és az ő ajándékát. Mindenkinek megköszöntem az ajándékokat, majd leültünk egy kicsit beszélgetni.
-Na gyerekek, ideje, hogy ebédeljünk. Közben még úgyis tudunk beszélgetni - mondta anya. Mindenki felállt és az étkező felé vette az irányt.
Megebédeltünk, majd kezdetét vette az ajándékozás.



*Sam szemszöge*

Miután felköszöntöttük a szülinapost mindenki elment öltözni. 
Egy kicsit azért izgulok. Legutóbb az esküvőn találkoztam a családommal. Akkor még nem volt ekkora a hasam. Igaz, hogy tudnak róla, de mégis más ha már látják is rajtam...
Rövid utazás után meg is érkeztem. Ahogy elnéztem otthon már nagy volt a nyüzsgés. Erőt vettem magamon és bementem a házba. Anyáék idén is nagyon szépen feldíszítették a házat.

-Sziasztok! Megjöttem - köszöntem be a konyhába.
-Szervusz kicsim. De megnőtt itt valakinek a pocakja - köszönt anya nevetve. Valahogy éreztem, hogy megjegyzést fog tenni a hasamra... Na nem baj, Karácsony van ilyen kis semmiségeken most nem kapom föl a vizet.
-Drága testvéreim hol vannak?
-Valószínűleg a szobájukban.
-Fölmegyek hozzájuk egy kicsit ha nem baj.
-Dehogy baj, menj nyugodtam.
Először Sarah-t látogattam meg.
-Szia hugi! - köszöntem neki.
-Hello! Milyen nagy lett valakinek a hasa.
-Köszönés után mindenki a hasamra tesz valami megjegyzést?
-Nagyon úgy tűnik, de kisfiú vagy kislány lesz? És mikor fog születni? - bombázott kérdéseivel Sarah.
-Várj, egyszerre csak egy kérdést! Szóval nem lehet tudni, hogy kisfiú vagy kislány lesz. Az orvos azt mondta lehet, hogy ikreim lesznek. És egyszer amikor úgy gondolja majd megszületik. Még ezt sem lehet tudni.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd úgy döntöttem megnézem, mit csinál az ikerpár másik fele.
-Hello Alexis! Hogy vagy?
-Szia Sam! Köszi megvagyok. És ti? Hogy van a legkisebb családtag?
-Köszi jól vagyunk, te vagy az első aki köszönés után nem azt mondja, hogy mekkora lett a hasam.
-Ohh... és ez most akkor jó?
-Igen - mondtam mosolyogva.
-Gyerekek gyertek, az ebéd az asztalon van - kiáltott fel anya az emeletre.
Anyu karácsonyi ebédje most is nagyon finom volt. 

Miután azt megettük eljött az ajándékozás ideje. Gyorsan előkerestem az ajándékokat és átadtam leendő tulajdonosuknak.
Sarah ezt kapta:



Alexis ezt kapta: 



*Kim szemszöge*

Miután fölvettem a már tegnap kikészített ruhámat 
Brooke-kal és Liam-mel elindultunk haza. Kicsit furcsa lesz, hogy ennyien Karácsonyozunk együtt, de végülis egy család vagyunk...
Mikor megérkeztünk kicsit még feszült volt a hangulat, mert még voltak olyan emberek akik egyáltalán nem ismerték a másikat. Ebéd közben hamar összeismerkedtünk és rájöttünk, hogy elég sok közös vonásunk van. Majd jött a várva várt ajándékozás.
Emma húgom ezt kapta tőlem: 


Hannah pedig ezt:





*Ash szemszöge*

Már nagyon várom, hogy végre otthon legyek. Tudom, hogy hülyén hangzik, de már hiányoznak a tesóim, a mindennapos veszekedések.
Gyorsan felvettem a ruhámat és már indultam is haza. 
Otthon anya már nagyon várt. A tesóim kevésbé, de azért elvileg nekik is hiányoztam.
Amíg anyu az ebéddel volt elfoglalva, addig én felmentem a tesóimat boldogítani.
-Helló öcsi, mizus veled? -kérdeztem 18 éves öcsémet, David-et.
-Szia, semmi - kaptam a rövid, tömör választ.

Hát igen, az öcsém még mindig ugyanolyan kocka, mint amikor még itthon laktam. Most is valami lövöldözős játékkal játszott.
Pár percig egyikünk se szólalt meg. Én úgy döntöttem megnézem a húgomat is.
-Na további jó kockulást, megyek megnézem Emily-t is.
-Szia Emily! Hogy vagy?
-Hello! Köszi jó, és te?
Ő is maradt olyan facebookmániás, mint volt, 
de vele legalább lehet beszélgetni.
-Megvagyunk. És hogy állsz a fiúkkal? Van már barátod? - érdeklődtem. Ezután a mondat után kicsit elszomorodott, majd válaszolt.
-Nem, nincs barátom.
-És olyan aki tetszik?
-Hát, van egy fiú a suliban, aki nagyon helyes, de szerintem azt se tudja rólam, hogy létezem.
-Azért ne csüggedj! Én se hittem volna, hogy egyszer Louis Tomlinson lesz a barátom. Na és a fényképezés iráni szenvedélyed még megvan?
-Persze, imádok fényképezni. Ha akarod mutathatok már képet.
Amikor megtudtam, hogy még mindig szeret fényképezni nagy kő esett le a szívemről, ugyanis egy fényképezőgépet vettem neki Karácsonyra. Emily megmutatott pár képet amit ő csinált (nagyon szépek voltak). Nem akartam a nyakán lógni ezért lementem segíteni anyának a konyhába.
-Segítsek valamit? - kérdeztem.
-Hát, ha megterítenél azt megköszönném - kaptam a választ, majd elkezdtem teríteni.
Mire végeztem, az ebéd is készen volt. Felmentem szólni drága testvéreimnek, hogy kész az ebéd. David rögtön rohant le. Hát igen, a fiúk már csak ilyen éhenkórászok.
Ebéd alatt nagyon sokat beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy majd valamikor ők is eljönnek hozzánk.
Mint minden évben most is ebéd után adtuk oda az ajándékokat.
Én ezt adtam Emilynek:

És ezt Davidnek:



2013. január 29., kedd

47.Fejezet by: Heni




Kedves olvasóink!
Az találtuk ki az 50. rész megünneplésére, hogy ha szeretnétek írjatok komiba szavakat (bármilyet xD) és mi azokat fel fogjuk használni a részhez.
A szavazásról se feledkezzetek meg, kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre. 

~később~

*Sam szemszöge*

-Ki szeretne elkísérni engem ultrahangra? Azt mondta az orvosom, hogy ma menjek be. -szólaltam meg kicsit pánikolva az egész ügy miatt.
-Természetesen veled megyek drágám, vedd a kabátod! -indul meg a férjem és vele együtt Zayn is, aki megsajnált így ragaszkodott hozzá, hogy jöjjön és támogasson engem. Mivel Zayn is jött, ezért már a barátnője is. Brooke beült a volán mögé, és elhajtottunk.
 
 Vajon mit fog mondani az orvos?  Szerintem nem csak én aggódok...

*Niall szemszöge*

Mikor odaértünk a kórházba kb. 30 percet vártunk mire behívták Samet. 
-Samantha Horan!- szólt ki az orvos a várakozóba.
-Bemegyek veled, rendben?- kérdeztem Samet, mert láttam, hogy nagyon fél, hiszen még sosem volt ultrahangon.
-Annak örülnék- felelte Sam.
-Ti akartok jönni?- kérdeztem Zaynt és Brooke-ot.
-Én igen- felelte boldogan Brooke, mert még ő sem volt ilyenen és kíváncsi, hogy milyen.
-Akkor már én is megyek, mert nem szeretnék itt kint maradni egyedül- mondta Zayn.
-Jó napot!- köszöntünk mindannyian, mikor beléptünk az ajtón.

~pár perccel később~

-Na, fiú lesz vagy lány?- kérdezte kíváncsian Brooke.
-Mivel még csak az 5. hónapban van pontosat, nem tudok, lehet hogy ikrek lesznek...bármi előfordulhat még az elkövetkező 4 hónapban, de valószínűleg lesz egy vagy két gyerek- mondta az orvos.
-Köszönjük,  mikor jöjjünk következőleg ellenőrzésre?- kérdeztem.
- 2-3 hét múlva szerintem elég lesz.
-Rendben, Viszlát!- köszöntünk, majd indultunk haza.

*Ash szemszöge*

Mikor Samék hazaértek rögtön letámadtuk őket a sok kérdéssel.
-Mikor születik meg? 
-Fiú vagy lány lesz? 
-Ikrek lesznek?
-Egészséges lesz, ugye?
-Figyeljetek, még csak az 5. hónapban vagyok, még az orvos sem tudja, hogy fiú vagy lány lesz, vagy esetleg ikrek....még semmi sem biztos- mondta Sam.
-Ó....-szomorodott el mindenki, hogy nem kapott választ a kérdésére.
-Jut eszembe, hogy álltok a karácsonyi készülődéssel?- kérdezte Zayn.











-Hát...most válogattuk ki, hogy milyen sütiket fogunk sütni, meg eldöntöttük, hogy a fát este díszítjük és még elmegyünk vásárolni is- sorolta a tennivalóinkat Niall.
- Rendben, akkor  szerintem gyorsabb lenne, ha valakik elmennek vásárolni, a többiek pedig sütnek....na, milyen ötlet?- kérdeztem.
- Hozzád képest jó- vicceskedett Kim. 
- Na, akkor ki merre?- kérdezte Sam.
- Sam, Niall, Harry és én itthon maradunk és sütünk, oké?- kérdezte Kim.
- Nekem jó- felelte mindenki.

*Kim szemszöge*

Niall rögtön azt találta ki, hogy ő fog 


 










kókuszgolyót készíteni Harryvel. Sammel semmi kifogásunk nem volt ellene, hiszen addig sem zavarnak minket. Mi addig nekiláttunk











 a mézeskalács sütésnek. Amíg sült megcsináltuk a 












beigli tésztáját amiben már a srácok is segítettek. A mézeskalácsot hamar kidíszítettem, amíg a többiek a beiglit folytatták. Úgy döntöttem, hogy 















sütök csupa csokis fatörzs tortát, mert azt mindenki nagyon szereti. Nagyjából egyszerre lettünk készen a beiglivel és a fatörzzsel, és amíg a fatörzs sült nekikezdtünk a 










rénszarvasos muffinnak. Mikor már csak a rénszarvasokat díszítettük eszünkbe jutott, hogy valamit elfelejtettünk...
-Nem gondoljátok, hogy elfejtettünk valamit?- kérdeztem aggódva.












-Nem raktunk elég cukrot a sütibe?- kérdezte Niall.
-Ajj, ne csak a hasadra gondolj....holnap van Louis szülinapja!
-Tényleg- esett le mindenkinek, hogy mit felejtettünk el.
-Rendben, van egy tervem, éjszaka valakik lejönnek velem és reggelre majd megcsináljuk- mondtam.








-Ez jó...-mondta mindenki, majd kocsi ajtó csapkodást hallottunk, ami azt jelentette, hogy megjöttek.
-Sziasztok!-köszöntünk neki, majd ők is nekünk.

Megmutatták, hogy miket vettek, majd úgy döntöttünk, hogy 6-ig "szabad foglalkozást" tartunk.

*Harry szemszöge*

Már alig várom, hogy elkészüljön Kim, mert lesz számára egy elő karácsonyi ajándék. Remélem örülni fog neki, de azért amíg odaérünk elmondom majd, hogy mi az, mert ha nem tetszik neki, akkor nincs semmi értelme. 
- Szia édesem, van egy meglepetésem számodra- mondtam.
- Jújj, mi az, nagyon szeretem a meglepetéseket- örült Kim. 
- Hát jó, azt találtam ki elő karácsonyi ajándéknak, hogy csináltatunk közösen egy tetoválást, hogy mindig emlékezzünk egymásra...na, milyen ötlet?- kérdeztem reménykedve.
- Ez nagyon jó ötlet, választhatom én a mintát? 
- Persze, de akkor mehetünk.
- Rendben, de nem fog nagyon fájni?
- Nem, de megígérem, hogy fogni fogom a kezed, mert neked ez az első nekem pedig már a sokadik.
- Oké, de egy picit félek...amúgy ezt tudják a többiek vagy meglepi lesz?
- Igazából nem mondtam senkinek, és úgy gondoltam, hogy ne is szóljunk, majd észre veszik...úgy sokkal izgalmasabb....nem?
- De.

~ a tetováltatás után~

*Kim szemszöge*

 
Először mikor megláttam a tűt, totál bepánikoltam, de ott volt velem Harry, így már nem paráztam annyira. Mikor vége lett, megcsodáltam a karomat...nagyon tetszett, ráadásul Harrynek is volt ugyanott ugyanilyenje. 












Mikor haza értünk a nappaliban a srácok valami filmet néztek. Zayn a nagy tetoválás fan rögtön észrevette a tetkót, így lebuktunk a vártnál is hamarabb. Mindenki odajött és megcsodálta. A csajok kérdezték, hogy nem féltem-e de mondtam, hogy Harry végig fogta a kezem így kibírtam.

*Ash szemszöge*


 


Mindenki segített előkeresni a díszeket. A srácok felhozták a karácsonyfát és lerakták a szobába. 
 
Mivel még a mostani vásárlásnál vettük meg a szaloncukrokat így még az akasztókat rakta rá Louis. Annyira sietett, hogy véletlen az ujjába szúrta amiből fojt a vér. Szerencsére én bírom a vért, így segítettem rajta, 
 
hoztam rá egy sebtapaszt, és máris folytatta a munkát, de most már jobban figyelt a kezére. Mikor kész lett elkezdtük feldíszíteni a fát. Először az égősort raktuk fel a fára, majd a szaloncukrok következtek. Ezután a díszeket raktuk fel.
 
 A csúcsdísz felrakásánál gondok léptek fel, mert mindenki azt mondta, hogy otthon már kiskora óta ő rakja a tetejére. Így úgy döntöttünk, hogy együtt rakjuk fel. 8-ra már minden készen volt. 
 
Mivel egyikőnk sem rajong nagyon a csomagolásért, de Kim csomagol a legjobban, ezért mindenki egyesével ment oda hozzá és vitte az összes ajándékot amit adni fog. Bár amikor Kim ajándéka volt soron úgy gondoltuk, hogy a leendő anyuka csomagol. Elég sokáig elhúzódott a csomagolás és már azt vettük észre, hogy 10 óra. 

Nialléktől megkaptam az utasítást, hogy este ne engedjem le Louist inni, vagy bármit csinálni, mert a tortáját fogják sütni, és szeretnék, ha meglepetés lenne. Azt hiszem ez nem tűnt olyan nehéz feladatnak. 

*Sam szemszöge*
















A torta sütése elég sokáig elhúzódott, így körülbelül fél 2 után fejeztük be, de még lehetett volna így is tökéletesíteni. Igaz amennyi kávét megittunk közben, hogy nehogy kihagyjunk valamit nem hiszem, hogy hamar aludni fogunk, de mi meg próbáltuk...  
 


 



 


2013. január 26., szombat

46. fejezet by: Brigi

Kedves olvasóink!
Az találtuk ki az 50. rész megünneplésére, hogy ha szeretnétek írjatok komiba szavakat (bármilyet xD) és mi azokat fel fogjuk használni a részhez.
A szavazásról se feledkezzetek meg, kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre.

Nap végére eléggé kifáradtunk. Liam jött értünk a pláza elé.
 
 Kim a hazafelé úton el is aludt. Nem akartuk felébreszteni így inkább bevittük a házba. Csak nem fog megharagudni ha nálunk alszik. Harry felajánlotta, hogy aludhat az ő szobájában és ő meg majd alszik lenn a kanapén.  
 
Mindenki gyorsan elvégezte esti tevékenységét és elment aludni.

*Harry szemszöge*

Még lefekvés előtt benéztem a szobámba... Kim édesen aludt az ágyamon. Szerettem volna bebújni mellé, de nem tehettem. Jogosan haragszik rám, és én tűrni fogom, ha keresztül néz rajtam. És várom amíg ki nem békül... hiszen én szeretem!

~reggel~

*Ash szemszöge*

-Jó reggelt, Loui! -ülök fel az ágyunkban, és nézek rá az engem mosolyogva bámuló barátomra.
-Neked is, kincsem! Elmegyünk futni?
-Futni? Utálok... -ekkor Louis rám néz cuki kutyapofival-
 
 Minek akarsz futni menni? -mosolyodok el.
-Most felébredtem és rájöttem, hogy nem ártana egy közös futás.
-Na jóóó.... attól még, hogy utálok futni, az nem azt jelenti, hogy rossz is vagyok benne! -kacsintok rá, majd kipattanok az ágyból és bemegyek a fürdőbe, hogy felgumizzam a hajam és átöltözzek.
Ezt vettem fel a futáshoz: (by Heni)

-Kész vagyok! -szóltam, és elindultunk egy kicsit mozogni. Louis is hasonlóan öltözött fel, mint én.

~futás közben~

-Még csak kocogtunk! Verseny a sarokig? -kérdezi tőlem a fiú.
-Na jó... -egyezek bele és belerakom fülesem egyik felét a fülembe, hogy szóljon a zene a futáshoz.
-Rajta! -kiáltja és már el is indul.
-Louiiiiis...csaló vagy! -futok utána.
-Nyertem!! -ért a sarokhoz Lou.
-Jólvan... -forgatom meg a szemem- Viszont mostmár kocogjunk haza, fél 10 van...a többiek kezdenek ébredezni.
Éppen kocogtam a barátom mögött, mikor egy fiú utánam fütyült. Én nem foglalkoztam ezzel, Loui annál inkább.
-Ez neked vagy nekem szólt? -kérdezte vigyorogva.
-Szerintem a te formás hátsódat nézte meg. -nevettem el magam.
 

~otthon~

*Louis szemszöge*

-Nagyon furcsát álmodtam éjszaka... -szólal meg hirtelen Ash.
-Ömm... észrevetted, hogy most értünk haza, úszva az izzadságban? Neked ilyen helyzetekben az álmaid jutnak eszedbe? -piszkáltam nevetve.- Amúgy meg.... enyém a fürdő! -kiáltottam és bevágtam az ajtót. Helyesbítek... nekivágtam az ajtót. Ash-nek, aki utánam futott. Nekivágtam. Megint.
-Déjá Vu (akik nem rendelkeznek elég intelligencia hányadossal ahhoz, hogy ismerjék ennek a szónak az értelmét, azoknak itt egy link: http://pszichologia.blog.hu/2006/12/04/deja_vu_kutatas_varatlan_fordulata
 ez /talán túl/ részletesen és kifejtve írja le) érzésem van! -nevetett fel Ash, a fejét fogva.
-Ez fájhatott. -jött oda Kim is.
-Kim...jó, hogy látlak. -mosolyog Liam- Beszélhetnénk?
-Fel kell díszítenünk a házat!!! Kim, Liam... ha kibeszélgettétek magatokat, csatlakozzatok hozzánk! -kezd intézkedni Sam.

*Kim szemszöge*

Mikor elindultunk Liam-mel, még láttam, hogy Danielle a barátjára mosolyog biztatóan. Vajon mit tervez velem ez a fiú?
-Kim! Szeretném, ha átbeszélnétek a dolgot Harry-vel. Nem mondom, hogy nincs igazad, mert tényleg igazad van... én csak azt akarom, hogy tisztázzátok. Tudod, hogy én vagyok a legjózanabbul gondolkodó a fiúk közül, észrevettem, hogy Harry milyen búskomor lett. 
 
Mióta szakítottatok még a Larrys hülyéskedésekhez sincs kedve.
-Liam... Én... -kezdtem el belegondolni- Azt hiszem igazad van. Nem ígérem, hogy összejövök vele, mert nem szívesen tenném... de megbeszéljük. -küldtem felé egy halvány mosolyt.
-Büszke vagyok rád! -ölelt magához, majd kiindultunk segíteni a többieknek.

~az udvaron~

*Harry szemszöge*

Kim és Liam épp most ért ki.
-Hűha!! -akadt el a szava a lánynak.
-Wow! Ez aztán nem semmi. Nagyon ügyesek vagytok! -dícsért minket Liam. Nem hiába. A ház tényleg fantasztikusan néz ki kivilágítva...és az a sok mindenféle dísz! Eszméletlen!
 
-Már meg van véve a fa és a ház is kész! Ez nagyszerű! -szólal meg Sam, aki magára vette a mindenre odafigyelő vezető szerepét a karácsonyra való készülődésben.
-Öööö.... Harry, beszélhetnénk? -kérdezte tőlem Kim feszengve.
-...Aha. -válaszolok, majd elindulunk a házba. Érzem a kíváncsi tekinteteket a hátamon. 

~Harry szobájában~

-Hazza... asszem át kell beszélnünk a dolgokat. -kezdi a lány.
-Oké. Kezdd te... mondd el, hogy mit gondolsz. -biztatom. Nem kell sokáig, mert egyből nekem esik és csak úgy sorolja az indokokat... látszik, hogy készült.
-Figyelj... -kezdtem.
-Nem, nem figyelek... Nem elég, hogy kavartál Caroline-nal, de még itt adod mindenkinek a világfájdalmas arcod.
-De nem én végeztem a kapcsolatunkkal, nem én modtam ki, hogy vége... én még folytatni akartam.
-NE PRÓBÁLD MEG RÁM KENNI! -tagolta és  minden egyes szónál megbökte a mellkasom mutatóujjával. Az ötödik szó után meguntam böködését (különben is, szerintem már egy kisebb lyuk van azon a ponton... amilyen hegyes körmei vannak) és megfogtam a kezét. 
 kéz
Nem húzta el egyből. Én megragadtam az adandó alkalmat és megcsókoltam. Úgy ahogy még soha. Ebben a csókban benne volt fájdalmam, félelmem, szeretetem és törődésem vegyítve. A csók után ránéztem. Gyönyörű szemei csillogtak... Csak ennyit kérdeztem:
-Akkor jössz velem haza 26-án? -ő csak lelkesen bólogatott és rám nézett azzal az imádni való mosolyával. Nem kellett szó, mindketten tudtuk úgy is... szeretjük egymást, és nem tudunk elszakadni a másiktól.
Ebben a gyönyörű pillanatban Zayn dugta be a fejét az ajtón:
-Akkor együtt vagytok, ugye? -kérdezte meg pofátlanul és szélesen vigyorgott. 
 
Kim csodálkozó tekintetére felelve csak ennyit mondott:
-Említettem már, hogy kíváncsi vagyok?
-Éppen ideje volt megtudnom. -jegyezte meg Kim, majd hozzám bújt. Így mentünk vissza, hármasban.

~később~

*Sam szemszöge*

-Ki szeretne elkísérni engem ultrahangra? Azt mondta az orvosom, hogy ma menjek be. -szólaltam meg kicsit pánikolva az egész ügy miatt.
-Természetesen veled megyek drágám, vedd a kabátod! -indul meg a férjem és vele együtt Zayn is, aki megsajnált így ragaszkodott hozzá, hogy jöjjön és támogasson engem. Mivel Zayn is jött, ezért már a barátnője is. Brooke beült a volán mögé, és elhajtottunk.
 
 Vajon mit fog mondani az orvos?  Szerintem nem csak én aggódok...