2012. december 25., kedd

38.Fejezet by:Heni

-Mi az, Sam? -kérdezte meglepődve Dani.

-Menyasszony vagyok, ti pedig koszorúslányok! -jelentettem be fülig érő, levakarhatatlan vigyorral az arcomon.

-De hiszen ez nagyszerű! Mikor megyünk el kiválasztani a ruhát? És mikor lesz az esküvő? -örült Kim is, velem együtt.
-Ha gondoljátok, most elindulhatunk ruhát venni! -kacsintott Brooke, majd egyből el is indultunk vásárolni. Valószínűleg mindenki olyan izgatott amiatt, hogy milyen ruhája lesz, mint én.

~másnap~

*Sam szemszöge

El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött....férjhez megyek, és méghozzá nem is akárkihez, hanem Niall James Horanhoz és ez még mind semmi, mert lesz gyerekünk is nemsokára. Már tegnap megígértem a csajoknak, hogy ma elmegyünk  megvenni a koszorúslány és a tanú ruhákat. Úgy beszéltük meg Niallel, hogy az én tanúm lesz Kim, és az övé pedig Harry. Még csak 7:48 volt, ezért úgy gondoltam ma én csinálom meg a reggelit, mert mindig Kim csinálja, és nekem is meg kell szoktam, hiszen nemsokára anya leszek, és így nem hagyhatom, hogy mindig Kim főzzön. Mivel nem vagyok valami főző zseni azt találtam legegyszerűbbnek, ha palacsintát sütök, azt úgyis mindenki nagyon szereti, sőt még nem is olyan nehéz megcsinálni. Reggel leghamarabb Zayn jött le.
- Hmmm...mi ez a finom illat?- kérdezte.
- Hát gondoltam mindenki örülne, ha összedobnék egy finom reggelit, mert mindig Kim szenved, ezért most úgy döntöttem, hogy sütök palacsintát.
- Nagyon jó döntés volt.
 
- Gyere, ülj az asztalhoz és egyél amíg van, de szerintem biztos marad a többieknek is, mert majdnem 100-at sütöttem.... 
-Te jó ég, akkor mikor keltél??- kérdezte csodálkozva.
- 5:30 körül....nem tudtam aludni......de szerintem ennek mindenki örülni fog, hogy nem tudtam aludni...
- Hmm...nagyon finom- mondta miközben egy következőt kezdett enni.
- Örülök...és mi újság a csajokkal?
- Hát...nem is tudom...régebben tökre bele voltam habarodva....de már nem is tudom...talán már lemondtam róla, de a szívem legmélyén még szeretem őt...azt hiszem....
-Szóval ez neked nehéz....am neked bejön Brooke??
- Nem is tudom...szép meg vicces meg minden, de nem tudom....majd megmondom később mert ma lesz egy randi szerűségünk a ruha vásárlásotok után...
- Jújj....de örülök...
- De am miért kérdezted?
-Csak azért mert Brookenak naon bejösz...már akkor kavarni akart veled amikor Kimmel cseréltek úgymond testet....csak gondolta, hogy akkor Kimet ribancnak tartanátok, hogy elmegy a pasija és máris mással kavar...
- Óóó...értem...szóval azért akart "randizni" velem Brooke még az esküvő előtt....
- Lehet hogy még a végén dupla esküvő lesz- hülyéskedtem.
- Lehetséges....Bár én nem tudok róla, hogy Kimék, vagy Louisék össze akarnának már most így hirtelen házasodni....
- Jajj nem is rájuk gondoltam, te butus...
-Kop-kop....zavarok?- kérdezte Niall.
- Dehogyis....épp Zaynnel beszélgettünk...-mondtam.
-Le maradtam valamiről?-kérdezte Niall.     
- Nem dehogy...képzeld Zayn ma randizni fog Brookeal ami igazából nem is randi...legalábbis azt mondta Zayn.
-Értem.....de ha nem baj akkor eszek egy kicsit....
-Dehogy baj...
 
- Amúgy honnan rendelted ezt a nagyon finom palacsintát??? Vagy Kim sütötte?- kérdezte kíváncsian Niall.
- Kedves vőlegényem...ezt a nagyon finom palacsintát én magam a két szép kezemmel sütöttem....
- Te ilyet is tudsz??- dicsért meg majd egy puszit nyomott az arcomra.
r perccel később már Brooke, majd Louis és Ash is lejött, és nem sokkal utánuk Liam és Danielle. Már szinte alig volt a palacsintából mikor lejött Kim és Harry.
-Szép jó reggelt hétalvók!- köszöntem Harryékenk.
- Na mi a mai program?- kérdezte Ash.
- Ha befejeztétek az evést akkor elmegyünk ruhát venni az esküvőre, és ha végeztünk mindenki azt csinál amit akar- mondtam, majd Zaynra kacsintottam jelzés képpen a "mindenki azt csinál amit akar"-ra.

~ később~

*Sam szemszöge*

Először elindultunk a ruhaboltba, mert ha már a ruha megvan akkor utána könnyebb megvenni a kiegészítőket.
- Nézzétek milyen szépek ezek a ruhák, és pont van belőlük 3....- mutattam 3 ruhára. 
- De hát mi 4-en vagyunk...nem?- kérdezte csodálkozva Brooke.  
- Ja tényleg még nem is mondtam, hogy Kim és Harry lesznek a tanúk.....de ezen senki ne sértődjön meg, hogy őket választottuk, csak így sorsoltuk ki.    
-Dehogy haragszunk- válaszolták egyszerre a csajok.
2 óra múlva már minden ruha cipő, meg kiegészítő, meg smink megvolt, sőt a fodrásznál még a hajat is kiválasztottuk.

Danielle ezt fogja viselni az esküvőn (saját összeállítás):
  
 
    
   











Ash ezt fogja viselni az esküvőn (saját összeállítás):
















Brooke ezt fogja viselni az esküvőn (saját összeállítás):
















Kim ezt fogja viselni az esküvőn (saját összeállítás):   
















Végül pedig ez lesz az én esküvői ruhám (saját összeállítás):

  














Miután végeztünk a vásárlással úgy döntöttünk, hogy beülünk a Mekibe.....Mivel nagyon hamar végeztünk Brooke is velünk maradt egy kicsit.

~3 órával később~

*Brooke szemszöge*

Ez a randinak nevezett valami nagyon jól sikerült.  
Zaynnel a parkban sétálgattunk, meg ücsörögtünk a padon miközben tök jól elbeszélgettünk, és mivel tök hideg volt még a pulcsiját is odaadta, hogy ne fázzak. Egyébként én egyáltalán nem fáztam, de nem tudtam ellenállni a finom Zayn illatú pulcsinak. A randink végén Zaynnel úgy mentünk haza, hogy fogta a kezemet, és mondta, 
  
hogy ha szeretnék aludhatok vele, így az estét vele töltöm...annyira boldog vagyok... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése