*Kim szemszöge*
Borzasztóan összetörtem. Harry nem is tudja elképzelni mekkora fájdalmat okozott nekem. Pedig én mindig szerettem!
~másnap~
*Kim szemszöge*
Reggel mikor felébredtem és körbe néztem nagyon fura érzés fogott el....úgy éreztem, hogy mindenki elhagyott...magamra maradtam... Harryvel ugyebár szakítottunk, így nem maradhattam már a közös házban, pláne nem a közös szobában így arra a kis időre amíg nem találom ki, hogy hova menjek odaköltöztem az egyik barátnőmhöz. Gyorsan magamra kaptam ezt a cuccot (saját összeállítás)
és indultam is suliba.
Egyik szünetben megcsörrent a telóm, de fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, ezért felvettem...
-Igen, ki az?- kérdeztem.
-A nevem nem fontos, inkább a dolog ami miatt hívtam önt....-a hangján hallottam, hogy tényleg fontos dologról van szó.
-És mi az a dolog?
-Nem tudom, hogy mi az illető neve, de reggel fél 7 körül egy árokban megtaláltam, de elég rossz állapotban van, és mivel a telefonjában ön volt az utolsó hívás gondoltam, hogy közeli hozzátartozója....- volt egy sejtésem, hogy ki lehet az árokban levő ember....Harry...de bármennyire is haragudtam rá, nem tudtam nem elmenni hozzá....hiszen szüksége lehet valakire.
- Köszönöm, megkérdezhetném, hogy hol van?
- Bromley-ban a tweedy rd közelében az út szélén, egy fekete Mercedest keressen és megtalálja.
-Nagyon szépen köszönöm!
-Akkor ott keressen, addig megpróbálom ellátni.
-Rendben, 20 perc és ott vagyok.
*Harry szemszöge*
~szerencsétlenség előtt~
Mivel nem tudtam elviselni, hogy a házunkban mindenki boldog a barátnőjével, gondoltam kimegyek a Central Parkba, és ott elgondolkozom a történteken....hiszen nagyon sajnáltam a szakítást, de féltem bevallani Kimnek....
Már elég sok időt itt töltöttem, és ráadásul ez a rohadt hó is pont most kezdett el szakadni, ezért úgy döntöttem, hogy átvágok ismét azon az erdőn ahol jöttem...Idefelé még nem volt ennyire sötét. Nem tudtam merre menjek. Kis idő múlva egy egy autóúthoz értem, megnéztem, hogy jön-e erre valaki, de nem láttam senkit ezért biztonsággal sétálgattam az úttesten, tök sötétben. Egy ideje már sétálgattam, de mégsem vettem észre semmilyen ismerős helyet. Egyszer csak hallottam valamit a hátam mögül...megfordultam...
vakító fényekkel találtam szemben magam, és hangos dudálásra lettem figyelmes...éreztem, hogy tennem kell valamit, mert ez a kocsi nem nagyon fog tudni megállni. Szinte az egész életem lepergett előttem, szörnyen féltem. Gyorsan ki kellett találnom valamit, máskülönben nekem végem. Láttam magam mellett egy árkot, körülbelül 1 méter mély lehetett, gondoltam nem ez jó ötlet lesz, hiszen nem volt mély. Igen, tény hogy nem volt mély, de ahogy ugrottam ráestem a karomra amit alig bírtam megmozdítani annyira fájt. Sötét volt, nem láttam semmit ....arra gondoltam, hogy itt maradok és megvárom amíg világosodni kezd és akkor talán el tudok indulni. A karom irtózatosan fájt ezért sehogy sem volt kényelmes. Alig vártam hogy világosodjon....egy darabig szenvedtem, de aztán sikerült elaludnom.
Egyszer csak arra ébredtem, hogy süt a nap....megpróbáltam kikászálódni az árokból, de nem nagyon jártam sikerrel. Néhány perccel később arra lettem figyelmes, hogy egy autó jön felém, majd lelassít. Mivel nem nagyon voltam eszméletemnél, így nem emlékszem semmi többre, csak arra, hogy felhívott valakit, de azt nem tudom, hogy kit hívhatott a telómról.
*Kim szemszöge*
Fél órán belül Bromleyba értem, ahol hamar megtaláltam Harryt és egy 30 év körüli férfit.
-Nagyon köszönöm, hogy ellátta addig amíg meg nem érkeztem-hálálkodtam a pasasnak.
-Ugyan, ez semmiség...de ha most már boldogul egyedül is akkor én elmegyek...
-Rendben, menjen csak nyugodtan, és mégegyszer köszönöm!- köszöntem el majd beült a kocsijába és elhajtott.
Később próbáltam Harryt kicsit felébreszteni, több-kevesebb sikerrel, de sikerült egy kicsit, annyira hogy a kocsiba be tudtam ültetni.
Nem tudtam, hogy hova vigyem, de legjobban azt találtam, ha elviszem a közös házba. Fél órán belül oda is értem...az érkezésemnek mindenki nagyon örült...de láttam az arcukon, hogy nagyon meglepődtek, de felvilágosítottam őket, hogy nem csináltunk semmit Harryvel. Miután elmeséltem az egész sztorit mindenki megértette, hogy Harry miért nézd ki olyan rosszul.
Zayn segített felvinni Harryt a szobájába. Miután felvittük lent már nagyban mesélték a történteket Samék...Mivel nem akartam lemaradni semmiről úgy döntöttem, hogy Harrynek most úgyis pihennie kell...meg amúgy is nem is járunk, lemegyek.
Annyira örültem, hogy Niall és Sam ilyen jól töltötték a nászutukat. Titokban nagyon irigy voltam, hiszen amiket mesélt Sam szerintem minden lány irigy lett volna.
*Sam szemszöge*
Egyszerűen elmondhatatlan, hogy milyen fantasztikusan éreztem magam Niallel a Kanári-szigeteken. Azt hiszem egy álmom vált valóra...és nem sokára még egy, hiszen még pár hónap és megszületik/születnek a gyerekünk/gyerekeink aminek szintén nagyon örülök. Viszont az nagyon meglepett, hogy Harryék már nem járnak, hiszen ők jöttek össze legelőször, de mindegy inkább nem is kérdezek Kimtől semmit, mert majd úgyis megtudom.
*Kim szemszöge*
Úgy döntöttem, hogy Niallék érkezése alkalmából meglepek mindenkit azzal, hogy sütök valami különleges sütit....
A legmegfelelőbbnek egy 1D-s tortát találtam ki így neki is kezdtem...kb 3 órámban tartott mire teljesen kész lett.
-Meglepetééés!-kiáltottam, majd szóltam, hogy mindenki üljön az asztalhoz.
-Még ne gyere Kim mert szólunk Harrynek is- szólt Liam.
-Okés, akkor szóljatok ha mindenki készen áll, addig megterítek.
-Segítsek?-ajánlotta fel a segítségét Niall.
-Niall elég átlátszó trükk...nem kapsz semmit sem amíg nincs itt mindenki és megnézni sem szabad, de azért köszi.
-Itt van mindenki jöhetsz Kim!- szólt Louis.
-Rendben, viszem is...de előtte el kell mondanom, hogy tulajdonképpen ez a torta Niallnek és Samnek a visszaérkezésük alkalmára készült, de úgy gondolom mindenki megérdemli.
Úgy láttam, hogy a torta nagy sikert aratott, mert hamar elpusztították.
-Harry, nem gondolod, hogy el kéne mennünk megröntgeneztetni a kezed, mert lehet, hogy eltört, vagy zúzódott.
-Tényleg el kéne menned- mondta Ash is.
-Najó, legyen, de én biztos nem fogok bent maradni a kórházban...csak egy röntgen, semmi több...oké?- alkudozott Harry.
-Rendben, de akkor induljunk is, mert még a végén meggondolod magad - mondtam.
Senki nem akart elkísérni minket így hát az út elég csöndesen telt. Mikor odaértünk az orvos megállapította, hogy eléggé megütötte Harry, de nem vészes.
Mikor hazaértünk mindenki megnyugodott, így már el is indultam, de mondták, hogy ne menjek, mert estére közös filmezést találtak ki.
Sajnos a film az egyik gyenge pontom, így nem tudtam nemet mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése